2019. március 3., vasárnap

Bridgit Mendler - tudod a csaj a Fugees feldolgozással


Bridgit Claire Mendler 1992. december 18-án látta meg a napvilágot az amerikai fővárosban, Washingtonban. 8 éves volt, amikor a családjával San Francisco-i Mill Valley-be költöztek. Ereiben német, angol, skót és francia vér is csöredezik. A családban első gyermekként született és egy öccse is van, akit Nick-nek hívnak.

2009-ben végre az első Disneys szerepét is magának tudhatta, amikor a JONAS című sorozatban kapott szerepet. Itt Nick Jonas szerelmét játszotta két epizód erejéig. Még ebben az évben szerepelt a Kismamának áll a világ című moziban, ahol Lindsay Lohan mellett szerepelhetett, mint Emma. Szitén ebben az évben kapta meg Juliet szerepét a szintén Disneys sorozat, a Wizards of waverly placeban. Selena Gomez társaként.

Első önálló albuma 2012. október 22-én debütált Amerikában. Az első dala a 'Ready or not' című alkotás volt, mely kislemez formájában is kapható volt. Az album a Billboard 200-as listájának 30. helyén debütált és az Otelső héten 200.000 darabot adtak el belőle. Öt országban is első lett a helyi zenei listákon. Ezek voltak Lengyelország, Ausztrália, Anglia, Franciaország és Spanyolország.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése